" Utunk irányát magunkban hordjuk, és magunkban égnek az örök, sorsjelző csillagok."

Szerb Antal
Szokol Zsuzsanna

Szokol Zsuzsanna

Ügyvezető

Valahogy mindig Olaszország felé sodort az élet, egészen gyerekkorom óta vonzottak a toszkán dombok, az olasz kultúra és az építészet, a mennyei pasták – egy szóval a vita italiana. Szerencsére nem csak engem vonzott Olaszország, hanem én is vonzottam Őt, és minden pillanatban magával ragadó hangulatát.

A közös történetünk a Cotto d’Estével kezdődött, a gyár tulajdonosa Paolo Mussini bíztatására kezdtem el foglalkozni a művészien kidolgozott, lenyűgöző padlólapokkal, ő vezetett be ebbe a rejtélyes világba. Első együttműködésünk olyan jól sikerült, hogy hamarosan több is követte, mára már a híres Mussini család többi tagjának a gyárait is képviselem.

Itthon 1998 óta terjesztem a legjobb olasz burkolatgyártókat, az évek során lehetőségem volt követni a trendek változását és folyamatosan figyelni a technológiák fejlődését. Feladatom nem csak az, hogy minél szélesebb körben terjesszem az olasz dizájnt, hanem az is, hogy egy cseppnyi Itáliát csempésszek az magyar otthonokba, és megpróbáljam mindenki számára elérhetővé tenni a legkülönlegesebb termékeket.

Az általunk képviselt Kerlite, Slimtech és Linea laminált gres termékek érdekessége abban rejlik, hogy burkolhatunk velük falra, padlóra, homlokzatra, ajtóra, polcokra, konyhapultra, mosdó- és mosogatótálcába is, a lehetőségeknek csak a kreativitás szab határt. Hiszem, hogy ezek a termékek amellett, hogy gyönyörűek, különleges atmoszférát is teremtenek.

Összefoglalva tehát a több mint 25 éves szakmai múltunk során, burkolatok terén szerzett tapasztalatainkat egyesítjük a magas minőséggel szembeni elvárással, és az Olaszország iránti szeretetünkkel.